Öntözőrendszerek közötti különbség?

Öntöző rendszerekVannak kertek, ahová csak újrafüvesítésre vagyunk felkérve, mert már van automata öntözőrendszer telepítve a kertben.

- Csak valamiért nem működik rendesen- halljuk sokszor a kerttulajdonosoktól.

Így történt Szeged-Algyőn is, az ősszel.

Miután tervrajz nélkül kikeresgéltük a zónákat a földben, azzal sok értékes időt elpazaroltunk. De addig nem lehetett nekifogni, gépekkel dolgozni a talajon, míg nem derítettük fel, hogy hol mennek a csövek.

Miután sikerült a magágyat elkészíteni vetésre, a fűmagot elvetettem. Már csak az a feladat volt hátra, hogy az öntözőt beprogramozzuk a kelesztő öntözésre.

De a szórók minden darabja más fajta volt, másképpen dolgozott, némelyik pedig sehogy. Csak akkor jött rá a tulajdonos, hogy az automatizált öntözőberendezés nem sokat ér, amit a házzal együtt vett meg. Az összedobált, valahonnan kimaradt szórófejek hiába vannak szuper automatikával összetársítva, ha a várt eredmény elmarad. Ezt a helyzetet csak úgy tudtuk helyrehozni, hogy a szórófejeket lecseréltük, összehangoltuk valamelyest a fedettséget, hogy működőképes legyen az öntöző.

Az öntözőrendszer működése is olyan, mint egy szimfónikus zenekar. Minden tagjának összehangoltan kell muzsikálnia. Nem elég, hogy minden zenész ott ül a helyén.

Kérjen ingyenes felmérést az öntözőrendszere állapotáról!

Tippek és trükkök

Hangyairtás házi (például a sziklakertben) módszere. Egyenlő arányban tegyünk porcukrot és bóraxot összekeverve egy tálba, helyezzük ki a kertbe (ezt pedig fedjük le egy nagyobb cseréppel, hogy ne essen bele csapadék). A hangyák nemcsak, hogy felfalják, hanem beviszik a bolyba, és ezzel táplálják az utódaikat, így valamennyien elpusztíthatók. Bórax a gyógyszertárban kapható. Gyermekeket óvjuk a keveréktől.